"Azt hiszem kezdetét vette a szív és az ágy párbaja. Vajon melyik adja föl hamarabb, és melyik fog győzni? Előre félek ennek a kimenetelétől..."
Egész éjszaka fent voltam. Bánt ez az érzés, ami azt hiszem kezd a hatalmába keríteni. Bánt a gondolat, hogy mit érezhetek. Ennek nem szabad megtörténnie.
Másnap gyomor ideggel mentem iskolába. Féltem, hogyha meglátom a szívem hevesebben verne, vagy elakadna a lélegztem. EunJivel egész úton nem beszélgettünk. Nem volt kedvem végig hallgatni a ' jól néznétek ki együtt, de nem szabad ' dolgot. Francnak van kedve állandóan ezt hallgatni.
Az első pár órával még nem is volt gond, aztán jött az ebéd szünet. Amint elvettem a tálcámat, és kifordultam a sorból találkozott a tekintetünk. Mind a 3 tünet jelentkezett: hevesebben vert a szívem, alig kaptam levegőt, és éreztem, ahogy a pír felszökik az almácskáimra. Amilyen gyorsan csak tudtam kisiettem, de tudtam, hogy utanám fog jönni. Leraktam az egyik asztalra a tálcámat, majd sietve hagytam el az étkezőt. A szekrényem felé igyekeztem, de lépteket hallottam magam mögött. Nem néztem hátra. A vas szörnyetegem előtt lassítottam le. Összeszedtem a bátorságom, és oldalra néztem. Csak az egyik csapattársam sétált. Egy mosollyal nyugtázta, hogy észre vettük egymást, és már ment is tovább.
- Nyugodj meg, NaEun. Itt vagyok.. - suttogta a fülembe. Kipattantak a szemeim. Pont mint az álmomban. Azzal a lendülettel hátra fordultam - Túl kicsi ez az épület ahhoz, hogy megszabadulj tőlem - örömittas mosolyt küldött nekem.
- Pedig tényleg rajta voltam az ügyön.. - unott sóhajjal tisztítottam ki a tüdőm.
- Miért kerülsz ennyire? - akár a filmekbe, a szomszédos szekrénynek dőlt - Büdös vagyok, vagy mi a baj? - halkan nevetett fel - Ennyire rossz fej lennék? Vagy megbántottalak? Jó lenne, ha beszélnénk róla. Ha valamit csináltam, akkor szeretnék változtatni rajta.
- Miért akarsz velem ennyire jóba lenni? Miért akarsz a közelembe lenni? Hm? - ez lehet kicsit flegma volt. De miért érdekel?
- Mert érdekes vagy a számomra. Nem nyílsz meg csak úgy akárkinek. Szeretném, hogyha nekem is megnyílnál - édes mosoly keretében mutatta meg szép fehér fogait. Csak elhúztam a számat.
- Arra várhatsz! - becsaptam a szekrényemet, és a rajz terem felé vettem az irányt. Még hallottam, ahogy kicsit nevet. Istenem..
A rajz terembe érve a vászon elé telepedtem. Itt éreztem a legjobban magam. Itt minden olyan más. Más a levegő, a hangulat. Itt más a közérzetem. Itt minden tiszta, és megnyugszok. Úgy érzem, hogy itt nem bánthat semmi, és senki. Itt biztonságban vagyok..
Egész délután a teremben festegettem és rajzoltam. Könyékig temperás lettem. A rajz teremben lévő kis szobában intéztem el a mosakodást, ahol ez előhívatott képeket őriztük.
Másnap gyomor ideggel mentem iskolába. Féltem, hogyha meglátom a szívem hevesebben verne, vagy elakadna a lélegztem. EunJivel egész úton nem beszélgettünk. Nem volt kedvem végig hallgatni a ' jól néznétek ki együtt, de nem szabad ' dolgot. Francnak van kedve állandóan ezt hallgatni.
Az első pár órával még nem is volt gond, aztán jött az ebéd szünet. Amint elvettem a tálcámat, és kifordultam a sorból találkozott a tekintetünk. Mind a 3 tünet jelentkezett: hevesebben vert a szívem, alig kaptam levegőt, és éreztem, ahogy a pír felszökik az almácskáimra. Amilyen gyorsan csak tudtam kisiettem, de tudtam, hogy utanám fog jönni. Leraktam az egyik asztalra a tálcámat, majd sietve hagytam el az étkezőt. A szekrényem felé igyekeztem, de lépteket hallottam magam mögött. Nem néztem hátra. A vas szörnyetegem előtt lassítottam le. Összeszedtem a bátorságom, és oldalra néztem. Csak az egyik csapattársam sétált. Egy mosollyal nyugtázta, hogy észre vettük egymást, és már ment is tovább.
- Nyugodj meg, NaEun. Itt vagyok.. - suttogta a fülembe. Kipattantak a szemeim. Pont mint az álmomban. Azzal a lendülettel hátra fordultam - Túl kicsi ez az épület ahhoz, hogy megszabadulj tőlem - örömittas mosolyt küldött nekem.
- Pedig tényleg rajta voltam az ügyön.. - unott sóhajjal tisztítottam ki a tüdőm.
- Miért kerülsz ennyire? - akár a filmekbe, a szomszédos szekrénynek dőlt - Büdös vagyok, vagy mi a baj? - halkan nevetett fel - Ennyire rossz fej lennék? Vagy megbántottalak? Jó lenne, ha beszélnénk róla. Ha valamit csináltam, akkor szeretnék változtatni rajta.
- Miért akarsz velem ennyire jóba lenni? Miért akarsz a közelembe lenni? Hm? - ez lehet kicsit flegma volt. De miért érdekel?
- Mert érdekes vagy a számomra. Nem nyílsz meg csak úgy akárkinek. Szeretném, hogyha nekem is megnyílnál - édes mosoly keretében mutatta meg szép fehér fogait. Csak elhúztam a számat.
- Arra várhatsz! - becsaptam a szekrényemet, és a rajz terem felé vettem az irányt. Még hallottam, ahogy kicsit nevet. Istenem..
A rajz terembe érve a vászon elé telepedtem. Itt éreztem a legjobban magam. Itt minden olyan más. Más a levegő, a hangulat. Itt más a közérzetem. Itt minden tiszta, és megnyugszok. Úgy érzem, hogy itt nem bánthat semmi, és senki. Itt biztonságban vagyok..
Egész délután a teremben festegettem és rajzoltam. Könyékig temperás lettem. A rajz teremben lévő kis szobában intéztem el a mosakodást, ahol ez előhívatott képeket őriztük.
Idegesített. Nagyon idegesített. Már második napja, hogy folyamatosan engem nézett. Minden órán mellém ül, és a szünetekben is engem követ, és figyel, de egy szót sem szól hozzám.
- Elmondanád, hogy miért mászol folyton a szemembe? - matek órán kérdeztem meg, úgy se érdekel az amit a tanár magyaráz.
- A szemedbe mászok? - halkan nevetett - Ilyet se mondtak még nekem.
- Nem ezt kérdeztem - türelmetlenbe váltott a hagom.
- Olyan nagy baj az, ha gyönyörködöm benned? - komolyan kérdezte. Állj...mi??
- Nem mondhatsz ilyet nekem. - újra a tanárra néztem.
- Mert?
- Mert semmi közünk egymáshoz - csalódott tekintetével találkoztam.
- Jó - mélyen sóhajtott - Mit szólnál ahhoz, hogyha barátok lennénk? Együtt lógnánk, és szépen lassan megnyílnál.
- Az első részével még ki tudok békülni, de a másodikat felejtsd el.
- De miért? Miért ne nyílhatnál meg?
- Ezt nem értheted - ahogy eszembe jutatta a dolgokat elszomorodtam, és lehajtottam a fejem.
- De szeretném megérteni - láttam komoly tekintetét a szemem sarkából.
- Legyünk barátok - én is komolyan néztem rá. Direkt csak ennyit mondtam. A mosolyából és a bólintásából tudtam, hogy ennek most nagyon örül. Ha ezt elmondom EunJinek szerintem kicsinál.
- Elmondanád, hogy miért mászol folyton a szemembe? - matek órán kérdeztem meg, úgy se érdekel az amit a tanár magyaráz.
- A szemedbe mászok? - halkan nevetett - Ilyet se mondtak még nekem.
- Nem ezt kérdeztem - türelmetlenbe váltott a hagom.
- Olyan nagy baj az, ha gyönyörködöm benned? - komolyan kérdezte. Állj...mi??
- Nem mondhatsz ilyet nekem. - újra a tanárra néztem.
- Mert?
- Mert semmi közünk egymáshoz - csalódott tekintetével találkoztam.
- Jó - mélyen sóhajtott - Mit szólnál ahhoz, hogyha barátok lennénk? Együtt lógnánk, és szépen lassan megnyílnál.
- Az első részével még ki tudok békülni, de a másodikat felejtsd el.
- De miért? Miért ne nyílhatnál meg?
- Ezt nem értheted - ahogy eszembe jutatta a dolgokat elszomorodtam, és lehajtottam a fejem.
- De szeretném megérteni - láttam komoly tekintetét a szemem sarkából.
- Legyünk barátok - én is komolyan néztem rá. Direkt csak ennyit mondtam. A mosolyából és a bólintásából tudtam, hogy ennek most nagyon örül. Ha ezt elmondom EunJinek szerintem kicsinál.
- Hogy mi?! - szerintem ennél hangosabb nem is lehetett volna. Csak kicsit megvontam a vállam. Ha megszólalnék tuti nem járnék jól. EunJivel szembe semmi hatalmam - Esküszöm, hogy nem vagy normális! Kitalálod, hogy kerülni akarod, aztán 2 nap múlva azzal jössz, hogy megbeszéltétek, hogy barátok! Szépek vagytok, mondhatom.. - fáradtan sóhajtott. Szerintem jobb ez így..nem vagyok már olyan biztos magamban, hogy bírtam volna.
- Tudom, hogy nem szabadna, de úgy se bírom kikerülni - próbáltam magyarázkodni.
- Vagy nem is akarod..na mindegy. Inkább menjünk haza.
- Tudom, hogy nem szabadna, de úgy se bírom kikerülni - próbáltam magyarázkodni.
- Vagy nem is akarod..na mindegy. Inkább menjünk haza.
Körülbelül este 8-ig tanultam a másnapi kémia dolgozatra, amikor JaeKyung rontott be hozzám.
- Elmondanád, hogy mégis mikor akarsz akarsz elmosogatni? - lassan áltam fel az asztalomtól, és a szobát készültem elhagyni, mikor a karomnál fogva rántott vissza - Jó lenne, ha megtanulnád, hogy te itt nem vagy senki. - erősen szorította meg a karomat. Nehezen engedett el, és a konyhába siettem. Sietve mostam el a tányérokat. Valamibe bele akadtam, és elvágta a tenyeremet. Kimostam a sebet, és a szobámban ragasztottam le. Szuper..
- Elmondanád, hogy mégis mikor akarsz akarsz elmosogatni? - lassan áltam fel az asztalomtól, és a szobát készültem elhagyni, mikor a karomnál fogva rántott vissza - Jó lenne, ha megtanulnád, hogy te itt nem vagy senki. - erősen szorította meg a karomat. Nehezen engedett el, és a konyhába siettem. Sietve mostam el a tányérokat. Valamibe bele akadtam, és elvágta a tenyeremet. Kimostam a sebet, és a szobámban ragasztottam le. Szuper..
Az udvarról igyekeztem be a folyosóra. JungKook a szekrényemnél várt.
- Szia - jókedvűen mosolygott - Ma is szép vagy.
- JungKook! - szólok rá - Barátok vagyunk!
- És a barátok nem mondhatnak ilyet egymásnak? - mosolyogva ráztam meg a fejem.
- Nem, mert ez neked többet jelent.. - a szemeibe néztem.
- Mintha neked nem jelente többet.
- Barátok vagyunk! - hangsúlyoztam ki újra.
- Akkor barátokként nem mehetnénk el valahova pénteken?
- Edzésem van.. - húztam el a szám.
- Szombat?
- Otthon kell lennem.
- Vasárnap? - hmm...vasárnap tanulnom kéne, de az az egyetlen nap amikor eltudnék menni, mondván, hogy könyvtárba megyek
- Rendben. Találkozzunk a könyvtárnál.
- Megbeszéltük - bólintottam bele egyezően. A nap további részében nem beszéltünk a vasárnapról.
Újra sötét van, de már nincs annyira hideg. Most erősebben érzem a jelenlétét. Vigyázz rám. Egy percre sem hagy egyedül. A lépteit mindig közelről hallom. Érzem, ahogy itt mászkál körülöttem. Arra vár, hogy teljesen hozzám lépjen. Vajon mikor fog hozzám lépni? Mikor érezhetem? Hallani akarom a lélegzetét..
